2013. július 1-jétől hazánkban is bevezetik a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési (UD) rendszert, amely a magyar úthálózat (autópályák, autóutak és főutak) kijelölt, összesen 6513 km hosszú szakaszait érinti. A HU-GO névre keresztelt új rendszer megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek és az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás (EETS) irányelveinek. A díjfizetési kötelezettség a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozik. A megtett úttal arányos díjfizetés mértéke függ a használt úttípustól (autópálya, autóút vagy főút), a gépjármű kategóriájától (J2, J3, J4) és környezetvédelmi besorolásától is.

A 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeg feletti járművek kategóriákba sorolása tengelyszám alapján történik: a J2-be a kéttengelyes, a J3-ba a három, míg a J4 kategóriába a négy (vagy több) tengellyel rendelkező járművek kerülnek.

A Magyar Kormány az Állami Autópálya Kezelő Zrt-t (ÁAK) jelölte ki az útdíjszedői és az egyetemes útdíjszolgáltatói feladatok ellátására, de a társaság az ellenőrzés támogatásában is fontos szerepet fog betölteni. Útdíjszedőként az ÁAK felelős a megtett úttal arányos útdíj kivetésért és beszedésért, útdíjszolgáltatóként minden úthasználó számára lehetővé teszi az útdíj megfizetését, ellenőrzést támogató funkciójában pedig a jogosulatlan úthasználókról szolgáltat adatokat a díjellenőrző hatóság (Rendőrség) részére.

Érvek a bevezetés mellett

A hazai közúthálózat fejlesztésének és biztonságos működtetésének tetemes költsége van, amelynek finanszírozására még egyetlen országban sem találtak bizonyítottan jobb megoldást, mint a díjszedés alkalmazását. A hazai e-matricás rendszer (időtartamhoz kötött használati díjas – HD) azonban nem alkalmas ennek a funkciónak a betöltésére, hiszen az ebből származó fajlagos bevétel növekedés nem képes lépést tartani a gyorsforgalmi úthálózat fizikai bővüléséből eredeztethető költségnövekedéssel (az Európai Unió által meghatározott maximális díjszintek mellett). Ez a finanszírozási probléma tehát önmagában is indokolja a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetését, és egy olyan új tarifarendszer alkalmazását, amely a járművek által okozott fizikai és környezeti igénybevételt is figyelembe veszi.

Az UD rendszer biztosítja a „szennyező és a használó fizet” elv teljesülését, amely alapján mindenki azzal arányosan fizet, amilyen mértékben használja a díjköteles magyar úthálózatot és szennyezi a környezetet. A HU-GO bevezetésének eredményeként a megnövekedett díjbevétel a közúthálózat építésére, fenntartására és működtetésére fordítható, ezáltal az utak állapotában és minőségében jelentős javulás érhető el.

A megtett úttal arányos díjfizetés hazai alkalmazásával a nemzetközi tranzitforgalomból származó bevételek jelentős növekedésére lehet számítani. Ennek azért van óriási jelentősége, mert az országon áthaladó nehézjárművek üzemeltetői eddig úgy használták a hazai közúthálózatot, hogy európai viszonylatban csak minimális díjat fizetettek érte.

A rendszer bevételtermelő képességének függvényében kerülhet sor a közlekedési ágazaton belüli egyéb, környezetkímélő és energiatakarékos szállítási módok támogatására. A díjbevétel célhoz kötött, a közúti és közlekedési szektorban történő felhasználása uniós követelmény.

A HU-GO bevezetése segíti Magyarország további felzárkózását az európai közlekedési normákhoz és teljesebb csatlakozását az európai közlekedési hálózatba; igazságosabbá teszi a költségviselést, hiszen mindenki valós úthasználatával arányosan fizet az úthasználat igénybevételéért; jelentősen növeli az útdíjból származó állami többletbevételt, ami lehetővé teszik a bővülő úthálózat valóban megfelelő szintű fenntartásának finanszírozását; a felhasználók számára kifizetődővé teszi a rövid útszakaszok igénybevételének lehetőségét; arányosan növeli a szállítási költségeket, ezért a vállalkozókat érdekeltté teszi a felelős úthasználatban (így csökkentve az üres futások környezeti és infrastrukturális költségeit).

A teljes cikk a következő linken érhető el: http://www.autopalya.hu/Elektronikus-dijszedes/